Név: Roxanne Lara Crusader

Becenév: Roxy, Roxan, Roxanne, Lara

Nem: Nő

Faj: Ember

1991. január. 01, 20 éves



Külső megjelenése:  Gyönyörű, hibátlanul tiszta, napbarnított bőre van.  Arcvonásai finomak és nőiesek, mandulavágású szemei azúrkék drágakőként ragyognak . Határozott és rideg vonású lélektükreit hosszú, sötét szempillák tarkítják, melyek sűrűn sorakoznak egymás mellett. Formás, vékony szemöldöke tökéletesen hangsúlyozza rideg és érzelemmentes íriszeit. Pisze orra akár bohókásnak is tetszhet, de sokkal inkább tiszteletet és eleganciát sugárzó. Csillogós, rózsaszín ajkai szépen íveltek, élesen kirajzolódnak. Száján általában jeges, felsőbbrendű mosoly terül el. Ritkán lehet, megnevettetni, de ha valakinek sikerül, a nagy kacagás következtében arca két oldalán apró nevetőgödröcskék jelennek meg. Csokoládébarna, puha hajtincsei hol hosszú, egyenes szálakban, hol pedig göndör tincsekben omlanak hátára.
Alkata filigrán, első pillantásra igazán törékenynek titulálható vékony testalkata és átlagos magassága miatt. Mozgása a táncnak, vívásnak és hosszú évekig tartó modellkedésnek köszönhetően légies és könnyed. Minden mozdulatából sugárzik az elegancia és a kecsesség.
Mindennapi viseletét gondosan megválogatja. Ügyel, hogy ruhadarabjait mindig alkalomhoz illően, tökéletesen összekombinálja. Legszívesebben, a sötét színekben pompázó ruhadarabokat viseli, melyek rendkívül nőiesek és kirívóak. Nagyon ritkán hord nadrágot, a szoknyákat részesíti előnyben, és azok közül is a rövidebbeket, melyek szabadon hagyják vékony lábait. Teste minden négyzetcentiméterére büszke, így szívesen mutatja meg másoknak is elbűvölő bájait.
Csípőjét egy tetoválás díszíti, mely egy alkohol mámoros éjszaka után került a testére.



Jellem: Álltalába véve több negatív tulajdonságot lehet elmondani róla, mint pozitívat. Gyakoriak hangulatváltozásai. Makacssága határtalan. Remek vita partner, hiszen mindig vehemensen kiáll álláspontja mellett, ha valaki pedig arra szánja el magát, hogy meggyőzze, nehéz dologra vállalkozik. Elképzeléseit, állításait gyakran másokra is rá akarja erőszakolni. Ezen kívül, nem ragaszkodik a "tiszta játékhoz". Mindent megtesz céljai elérése érdekében, főleg ha becsülete és büszkesége megóvása forog kockán. Ravasz,  gyors észjárású, és gyakran készít terveket, többször is átgondolja egy-egy lépését, hogy biztosan helyesen cselekszik-e. Nem törődik mások érzéseivel, egyre fókuszál, hogy elérje maga elé kitűzött célját, és minél tökéletesebben teljesítse azt. Rendkívül öntörvényű. Nem tűri el, ha  dirigálnak neki, ilyenkor általában az ellenkezőjét teszi a kiadott parancsoknak. Humora szarkasztikus, megszólalásai gunyorosak és hangjában mindig ott cseng a felsőbbrendűség. Továbbá magabiztos és bátor, de mégsem ezek legmeghatározóbb jegyei. Az ismeretlenekkel szemben gyakran bizalmatlan. Nagyon büszke, önző valamint rendkívül akaratos. Szüksége van a figyelemre. Sértődékeny, és ha valaki meghiúsítja terveit, hajtja a bosszúvágy, minden legközelebb adandó alkalommal keresztbe tesz az illetőnek. Legjellemzőbb vonása a ridegség, mégis álarca és fagyos mosolya mögött, belül egy egészen érzékeny, törékeny lány lakozik, aki csak fél, hogy egyszer újra semmibe veszik és csalódnia kell. Ki nem állhatja, ha becsapják, kihasználják és nem lehet a társaság középpontjában. Gyakran első látásra megítéli az embereket, és lenéző másokkal szemben. Ritkán enged közel magához bárkit is, de ha mégis kivételt tesz, igaz és megértő társra lelhetnek személyében.




Család:
Édesapa: Mark Crusader, 43 éves, rendező, színház igazgató.
Édesanya: Gwendolyn Heigl, 37 éves, egykor modellként debütált, sikeres karriert jósoltak neki, de a szülés után nem volt hajlandó többé színpadra állni.
Testvére(i): Egy öccse van, Jared,  aki még csak ötödik életévét tölti és egy jó nevű előkészítőbe jár.
Egyéb hozzátartozók: Apai ágon, több rokonnal is jó kapcsolatot ápolt, mielőtt New Orleansbe költözött.
Kapcsolatok család tagokkal: Mára csupán Gwendolynnal tartja titokban a kapcsolatot a családjából. Barátait, és családját is maga mögött hagyva kezdett új életet. Egyetlen társa Raffaello, a kandúr, hófehér perzsa macska.


Előtörténet: Már legalább három másodperce 1991-et írtunk, mikor az egyik atlantai magánkórházban édesanyám a világra hozott. Ha véletlenül pár másodperccel előbb születek meg, életem sem indul annyira fényűzően, ugyanis már legelső képem bekerült az újságok lapjaira, a cikkek pedig hirdették, hogy én voltam 1991 legelső újszülöttje. Hát lehet ennél jobban megalapozni egy tökéletes karrierre éhező lány életét? Kötve hiszem.
Szüleim, Gwendolyn Heigl és Mark Crusader. A színházban ismerkedtek meg, és már az első kacér pillantások után tudták, hogy ők kellenek egymásnak. Anyám ekkor volt tizenhat éves és még javában a művészeti szakképző padjait koptatta. A tanárai szerint született tehetség volt, és még nagyon sokra vihette volna a színi pályán. Apám ekkorra végzős volt az egyetemen, és a színházban élete legelső darabját rendezte, mely végül elnyerte a közönség tetszését. Az előadás sikerét úgy gondolták muszáj megünnepelniük, ezért elmentek egy pubba, ahonnan az utuk hamarosan egy hotelbe vezetett. És így lettem kilenc hónap múlva én... Anyám teljesen ki volt borulva, mondjuk ki akarna gyereket tizenhét évesen? Valószínűleg senki. Ráadásul Gwendolynnak mindig is a munka és a karrier építés volt az első, csak aztán jött a magánélete. Apám viszont annál inkább örült megfoganásomnak. Végül is, hosszadalmas veszekedések után anyám hajlandó volt megtartani, annak ellenére is, hogy a szülei kidobták otthonról. Markkal már a következő hónapban összekötötték életüket, és Atlantában vettek maguknak egy tágas lakást a belvárosban. Semmiben nem kellett nélkülözniük, ugyanis apám szülei mindenben támogatták őket, és segítettek nekik.
Ugorjunk pár évet. Anyám a szülés után nem hogy a színházba, de még az utcára sem volt hajlandó kimozdulni. Ugyanis állítása szerint, miattam úgy nézett ki, mint egy víziló. Igazán tudom sajnálni, én nem kértem soha, hogy igya le magát a sárga földig, és adja oda magát Marknak. Egy szóval, anyámmal már kis koromban sem volt jó a viszonyom. De túl tudtam tenni magam, ezen a megrázkódtatáson, ugyanis apámtól mindent megkaptam, amire gyerek csak vágyhat. És itt most nem csak a pénzben számítandó dolgokra kell gondolni. Elkényeztetett. A szeretetével, az ajándékaival. Én voltam apuci szeme fénye, akire úgy vigyázott és óvott, mintha egy értékes drágakő lenne. Rengeteg odafigyelést, törődést, szeretetet kaptam tőle, de nekem ez egy idő után kezdett kevés lenni. Nem csak pár embert akartam a rajongó táboromba begyűjteni, hanem egész közösségeket, és azt akartam, hogy majd végül az egész világ a lábaim előtt heverjen. Ez persze egy kicsit elnagyolt kijelentés volt, mert világuralomra azért nem törnék. A színpadon, már négy évesen otthonosabban és profibban mozogtam, mint egy néhány színész, akik állítólag ezt tanulták, mióta az eszüket tudták. A versek, és az olvasás még sem tudott lekötni. Túl nyálasak voltak, érthetetlenek a költők és írók művei.
Egy napon a színházban azonban gyerekeknek írtak ki divatbemutatót. Apám is hasonlóan gondolkozott, mint én. Ő is azt akarta, hogy mindenben kipróbáljam magam, hogy a későbbiekben tudjak választani, mivel is foglalkoznék szívesen. Abban biztos voltam, hogy a szerepelnem kell! A fotózások már négy évesen is elnyerték a tetszésem. A későbbiekben már egész fotósorozatok kerültek rólam az országos divat lapokba, és ennek köszönhetően egy gyermek modell ügynökség is felfigyelt rám, nyolc éves koromban. Rengeteg fotó készült rólam. Életem minden pillanata meg lett örökítve.
Ahogy nőttem, a tánc világa kezdett vonzani. A létező összes fajtáját kipróbáltam, a balettet, a társas táncokat, az utcai táncokat. Már nem volt kedvem a víváshoz, sem a szertornához. Zenére sokkal szívesebben gyakoroltam, és végeztem az edzéseket.
Az iskolában nem teljesítettem kitűnően. Nyelv érzékem, logikus gondolkodásom miatt mégis kiemelkedtem társaim közül. Mivel reál beállítottságú voltam, a matematika óra mindig is a kedvenceim közé tartozott.
A szakközép iskolai tanulmányaim alatt, egy modelliskolához csatlakoztam, ahonnan a legnagyobb modellek kerültek ki. Mozgásom, alakom, teljesítményem messze felül múlta társaimét. Tizennégy évesen, már profi modellnek számítottam. Több divatbemutató, és rengeteg fotózás állt mögöttem. Hetente virítottam a legújabb divatot diktáló göncökben a leghíresebb magazinok címlapján. A szívem mégis inkább a kifutókhoz húzott.
Az eddig tökéletes életem, tizenöt évesen keresztbe tört. És ez egy cseppet sem túlzás! Anyám ismét terhes lett. Kilenc hónap múlva, már nem voltam egyke. Az öcsém, Jared, rengeteg törődést és figyelmet igényelt, ahogy egy kisbaba általában. Anyám is belenyugodott a sorsába, és már teljesen máshogy állt a család alapításhoz. Ezt még pozitívumként is lehetett volna betudni, ha apám nem kezd el betegesen rajongani az ő újszülött fiáért. Szépen szólva is kiestem a "mézes kosárból". Rám már nem maradt ideje, elhanyagolt, mindig más dolga volt, és hogy miért? Mert Jaraddel kell játszania, meg kell etetnie Jaredet, tisztába kell tennie Jaredet, vagy most éppen nem mehetek vele, mert Jaredet kell ide-oda vinnie. Mindig csak Jared! Menthetetlenül féltékeny voltam rá. Ő volt a hibája, hogy apám elhanyagolt és ennyire megromlott a kapcsolatunk.
Ezután kezdtem eltávolodni Marktól. Már nem töltöttük együtt az időnk nagy részét. Éjszakákra kimaradoztam, rossz társaságba keveredtem, az iskolai teljesítményem még pocsékabb lett. Az egyetlen dolog, ami észhez térített, mikor munkát ajánlottak New Orleansban. Fehérnemű modelleket kerestek.
Kapva kaptam az alkalmon, ugyanis szívem szerint már régen eltűntem volna innen. Most megkaptam rá a lehetőséget. A legfájóbb talán az volt, hogy apám nem ért rá elbúcsúzni tőlem. Órákig ültem az autóban, és reménykedve néztem a bejárati ajtót, hogy talán kinyílik, és apám kilép rajta. De nem jött. Nem ért rám.
Az otthonomat magam mögött hagyva jöttem New Orleansba. Még csak tizennyolc éves voltam, tanulmányaimat éppen hogy befejeztem. Nem értettem jó formán semmihez, csupán, hogy kell sexyn pózolni, hogy sétáljak végig kecsesen a kifutókon és hogy mosolyogjak rá úgy az emberekre, hogy rögtön megnyerjem magamnak őket. Nem tudtam, hogy fog alakulni az életem, nem tudtam hogyan fogok önálló életet élni. Egyedül a modellkedés maradt nekem. ÉS ami biztos volt, hogy már csak magamra számíthattam.

Tükörkép

Nézem, ahogy tükörképemként mozgatod kezed,
majd arcodra ugyan  az a gőgös mosoly csúszik, akár csak nekem.
Tested minden rezdülése, pont mint enyém
Benned valami most mégis kevés. 

Nézlek, még sem jövök rá
Vajon benned is azon gondolatok fogantak meg
akárcsak bennem?
Hiszen álmatlan éjszakán,
hányszor fordultam segélykérően hozzád,
Sírtam el minden keserű bánatom,
és éreztem úgy, képes vagy együtt érezni velem.

Akkor miért hagytál csalódni?
Miért kellett, hogy a bizalom törékeny porcelánja
végleg az idő elhasznált, mocskos porába végezze?
És most látom csak igazán,
köztünk mi van, már óceán.

Hófehér arcomon holtak cseppje folyik végig,
de ezt nem azért tudom, mert látom...
csak érzem.
Érzem, ahogy megtörik lelkem
ahogy, apró szilánkjai egész testemet a földre húzzák
és a múltamat összezúzzák.

Zokogva rogyok le a tükör elé
De te nem mozdulsz.
Miért alázol még jobban meg?
Állsz rendületlen akár egy betonoszlop,
kit egy orkán erejű lökés sem tántoríthatna meg.

Te miért nem sírsz?
Te miért nem érzed a kínt, mi  felemészt?
Cserbenhagytál, megtagadtál.
Egy fáradt mosollyal hajolsz oda hozzám,
majd törlöd le könnyeim,
melyek lelkem sebeit öntözik.

Mikor felnyitottam pilláimat, 
már csak magam voltam,
és ami fájt, hogy tudtam
többet nem hoz el a holnap.  

(saját)

Tönkre teszel...

Kínzó lassúsággal teszel tönkre.
Te ezt nem érzed,
de lassan megfojtasz.
Féltő karjaid
 túl erősen kulcsolódnak mellkasomra,
levegőm elfogyott
és már nincs elég erőm, segítségért kiáltani.
Túl messze vannak.
Már csak te maradtál.
Most mégis tudtodon kívül kínzol!

Ne hazudd,
hogy nem érzed.
Ne nézz rám kétségbeesetten
segítségért epekedve.
Itt már nincs hová lépni,
ketten maradtunk,
mi magunk,
meghazudtolhatatlan szerelmesek!

Most lépnék, de elkéstem.
Itt már nincs visszaút.
Őrjítő lassúsággal folyik végig
arcomon egy csepp,
mely végül a kapcsolatunk
lezáró szakaszát imitálva veti magát
a sötét és még teljesen bizonytalan ismeretlenbe.

Szenvedek, de te nem láthatod
túl vastag az álarcom.
Azt mondod segítesz,
én mégis inkább elmenekülök
felém nyúló kezeid gyengéd érintése elől.
Már nem akarom, hogy te segíts.
Már nem akarom, hogy itt legyél.

Menj, menj már! Kiáltom, de te meg sem hallod.
Hisz ajkam mind végig zárva üvöltötte bánatom.
Könnyezem, de te nem láthatod, belülről
Fényes könnycseppek marják végig lelkem
sérült hegeit.
Erős vagyok. Ezt mondom, és te elhiszed.
Azt hiszed minden rendben,
pedig lassan, de biztosan
szívem hasad ketté.

Nem vagy elég figyelmes. 

Míg te mosolyogsz,

és intesz a gondtalannak, 

én melletted a fájdalomban

megsemmisülök. 

Hát nem veszed még mindig észre?

Tönkre teszel!

Lassan de biztosan, a tudtodon kívül, 

de tönkre teszel!

(saját)